az adatok tájékoztató jellegűek, hiányosak (?) és 100g alapanyagra vonatkoznak
A csirkemelleket kifilézzük és lapjában bevágjuk, majd folpack alatt kiverjük. Négy alufólialapot olajjal vékonyan megkenünk, ráterítjük, hármasával, a sonkaszeleteket és beborítjuk a sóval, borssal meghintett csirkemellel. A szélére rakjuk az ujjnyi csíkokra vágott fetát és az, előzőleg borban megáztatott aszalt szilvát. A fólia segítségével feltekerjük és a két végét szaloncukorszerűen lezárjuk. Tepsibe ujjnyi vizet öntünk és a tekercseket belehelyezzük. 175 fokos sütőben 40 percig sütjük, majd a fóliát szétvágva, még negyed órát hagyjuk sülni. Közben a szilváról lecsepegtetett bort forraljuk be a felére. A húsokat hagyjuk tíz percig pihenni. A szaftját adjuk a borhoz, keverjük bele a ketchupot és a kevés vízben elkevert keményítőt, majd forraljuk össze. Ízlésünk szerint fűszerezzük. A hústekercseket ferdén felszeletelve, kevés mártással leöntve tálaljuk.
Vegyes köretet adhatunk mellé.