Alapanyagok
Betűrendes keresés
Kattintson az egyik betűre
kelkáposzta
A kelkáposzta Savoyából vagy annak környékéről származik, ezért a régebbi irodalmi források olaszkáposzta néven emlegetik. Lippai a Posoni kert káposztákról szóló fejezetében ugyancsak az olaszkáposztáról mondja: "zöld, a levele fodor, aki jóféle, főben megyen, mint a másféle (ti. a fejes káposzta, szerző); de nem olyan tömött és kemény belől, hanem szép sárga és gyengébb a másiknál".
Miben különbözik a kelkáposzta a fejes káposztától? Mindkét növény kétéves, vagyis az első évben csak a vegetatív szerveik fejlődnek ki, és a második évben hoznak magszárat, azon virágokat és becőtermésekben magokat érlelnek. Mindkét növény "feje" voltaképpen egy gigantikus rügy. A kelkáposzta levelei fodrosak, hólyagosak; a fejes káposztáé simák, nem fodrozottak. A kelkáposzta hidegtűrőbb a fejes káposztánál, ezért áttelelhető; a szárazságot is jobban elviseli. Viszont nem savanyítható, és rosszabbul is tárolható, mint a fejes káposzta.
A kelkáposzta táplálkozási értékét a benne levő szénhidrátok, de még inkább az emészthető rostok, az ásványi sók, a viszonylag nagy mennyiségű B1- és B2-vitamin-, valamint vastartalma, íz- és zamatanyagai adják.
A sokak által lenézett kelkáposzta ily módon értékesebb zöldségféle még a fejes káposztánál is. Használati értékét tovább növeli, hogy - korszerű konyhatechnika mellett - a kelkáposztából készült ételeket a gyengébb gyomrúak is fogyaszthatják, mert könnyebben emészthetőek, mint a fejes káposztából készült, többnyire sok zsiradékot tartalmazó, "magyaros" fogások.
Felhasználás előtt a külső, sötétzöld, durva szövetű leveleket le kell szedni. Legfinomabb a belső, zöldessárga, tömött fej, ennek igen mérsékelt a "káposztaíze" is.