Forraljuk fel a zöldségalaplét, a sóval, a cukorral, a szemesborssal, a szegfűborssal és a reszelt gyömbérrel. Hagyjuk kihűlni, majd tegyük bele a pulykát (5-6 kg-os), úgy hogy teljesen ellepje. Pácoljuk egy napig, de egyszer fordítsuk ... tovább
A kelkáposztalevelek vastag ereit kivágjuk és a levelek többi részét vékony csíkokra vágjuk. Összekeverjük a sóval és néhányszor megnyomkodva, húsz percig állni hagyjuk. A citrom kicsavart levéből, az olívaolajból, a mézből ... tovább
A forrásban lévő vízbe mártott paradicsom héját húzzuk le, majd, kicsumázva, daraboljuk fel. A felhevített olajon süssük át és ha összeesett, keverjük bele a felkarikázott okrát. Fedő alatt, kis lángon pároljuk 20 percig, majd ... tovább
A felhevített olajban megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd a kockára vágott húst, hirtelen, átsütjük rajta. Ha kissé megbarnult, a lángot kicsire vesszük és fedő alatt félpuhára pároljuk, szükség szerint kevés vizet ... tovább
A megmosott zsenge okrát, annyi vízzel, amennyi éppen ellepi felöntjük, sózzuk, majd fél órát főzzük. Lecsepegtetve átforgatjuk a vajon, ízesítjük az ecettel és a borssal.
Szárazabb húsok mellé köretként fogyasztjuk. ... tovább
A kis kockára vágott bacont süssük zsírjára, majd pirítsuk meg rajta a finomra vágott hagymát és a gombát. Közben ízesítsük sóval, borssal és zúzott fokhagymával. Végül öntsük fel a sherryvel és a tejszínnel, majd forraljuk, ... tovább
A megtisztított kelbimbót elkeverjük az olajjal és a fűszerekkel, majd tepsire rétegezzük. 200 fokra elmelegített sütőbe tesszük és időnként megkeverve, 40 percig sütjük. Végül a hőt 160 fokra csökkentve, 20 perc alatt, puhára ... tovább
A gesztenyét a szokásos módon süssük meg, majd héjazzuk le és vágjuk, kis darabokra. A megtisztított kelbimbót, forrásban lévő, sós vízben, blansírozzuk két percig, majd csepegtessük le. A felhevített olajban süssük át az ... tovább
A felhevített olajon átsütjük a curryport és az őrölt édesköményt, majd megpároljuk benne a nagyobb kockára vágott hagymát, hozzáadjuk a kockára vágott répát. Amikor megpirult, hozzákeverjük a zöldborsót és a többi fűszert, ... tovább
Pároljuk meg, a félfőre vágott hagymát, a felhevített vajban. Amikor aranybarnává válik, dobjuk hozzá a az apróra felkockázott zellert és almát. Rövid pirítás után, öntsük fel a sörrel, majd főzzük 20 percig. Közben sóval, ... tovább