A felszeletelt húst sózzuk, borsozzuk meg, majd a felhevitett zsiradékban süssük kb. két percig, mindkét oldalán. Tegyük félre. A zsiradékba dobjuk a félfőre vágott hagymát, kicsit piritjuk, majd rátesszük az apróra vágott ... tovább
Az oldalast töröljük szárazra, majd a az egy evőkanál zsirral elkevert zúzott fokhagymábal kenjuk át. Sózzuk, borsozzuk meg, majd a többi zsírra kekent tepsiben, alufóliával lefedve süssük 30 percig. 180 fokra előmelegített ... tovább
A felhevített zsíron kiolvasztjuk a kis kockára vágott szalonnát. Fűszerezzük, majd felöntjük a borral. Fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. Hagyjuk langyosra hűlni, végül belekeverjük a tojást és a sajtokat. Időközben al ... tovább
Csontokból, bőnyékből alaplevet főzunk, félretesszük máshoz, egy decit mélyhűtöbe teszünk. A marhahúst szintén a mélyhütőbe tesszük kb. 1 őrára. Ledaráljuk finomra a fűszerekkel és a jeges alaplét hozzáadva, cutterral ... tovább
A vastag karikára vágott kolbászt pirítsuk le a zsiradékban, majd vegyük ki és tegyük félre. A visszamaradt zsirban süssük át a vékony gerezdekre vágott burgonyát, ha kissé megpirult, keverjük bele a félfőre vágott hagymát. ... tovább