A házi majonézt a curryporral és a tejföllel elkeverjük, majd hűtőben hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. A süllőfilét besózzuk, ráfacsarjuk a citromlevet és néha átforgatva egy órát pihentetjük. Lecsepegtetjük, ... tovább
A finomra vágott szalonnát zsírjára sütjük, majd a kis kockára szelt hagymával, a chilivel és fokhagymával elkeverjük. Tepsibe terítjük. A karikára szelt kiflivel beborítjuk. Ráhalmozzuk, a vékonyra karikázott kolbászt és ... tovább
A vöröshagymát finomra vágjuk, a répát és a gyömbért lereszeljük, a citrom héját és levét hozzáfacsarjuk, az őrölt fűszerekkel, az olajjal és a borral elkeverjük. A nagyobb darabokra vágott lapockával sütőzacskóba tesszük, ... tovább
A hagymát vágjuk vékonyan félfőre és 3 evőkanál napraforgó olajon pároljuk 20 percig, majd sózzuk meg és még öt percig süssük, a pirítást óvatosan végezzük, ne barnuljon meg a hagyma, csak szépen karamellizálódjon. Közben a ... tovább
A meghámozott, zsenge répát vékony csíkokra metéljük (ez persze ízlés kérdése, lehet karikára is) és a vajban átpirítjuk, amikor gyenge színt kapott, felöntjük az alaplével és fedő alatt, roppanósan puhára pároljuk. Végül ... tovább
A burgonyát vékonyra karikázzuk, a húst felszeleteljük. Tepsibe öntjük az olajat, ráterítjük a burgonyát, majd a hússzeleteket. Közben sózzuk, borsozzuk. A finomra metélt hagymát, fokhagymát és bazsalikomot elkeverjük az ... tovább
A felhevített vajon pároljuk át, a finomra vágott lila hagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott krumplit. Ha az is átsült, öntsük fel az alaplével és főzzük puhára, majd hozzáadva retek zöld levelét, még három percig ... tovább
A húslevesből megmaradt zöldségeket és a húst húsdarálón ledaráljuk. A felhevitett olajon a finomra vágott hagymát lepirítjuk, majd a fokhagymát belekeverjük, összeforgatjuk a fűszerekkel és hűlni hagyjuk. Belekeverjük a ... tovább
A zsemlék tetejét levágjuk, belüket kiszedjük. A zsemlék kiszedett belsejét túróval, cukorral és a tojásokkal összekeverjük. Annyi tejet öntünk hozzá, hogy jól keverhető legyen. A zsemléket a levágott tetővel egy pillanatra ... tovább
Vastag falú edényben olajat melegítünk, a rizst beleöntjük és folyamatosan kevergetve, addig pirítjuk, amíg a rizsszemek kifehérednek. Ekkor felöntjük annyi vízzel, mint a rizs térfogatának a kétszerese. Sózzuk, borsozzuk, majd nagy ... tovább