A megtisztított burgonyát és hagymát lereszeljük. Elkeverjük a tojásokkal, a hajdinaliszttel összeszitált sóval, borssal, sütőporral és egy deci olajjal, a maradék olaj felével kikent tepsibe öntjük és 200 fokra előmelegített ... tovább
A maradék főtt burgonya legjobb felhasználási módja.
A hozzávalókat, a kenyér kivételével mixerben összekeverjük, majd a mindkét felükön gyengén megpirított kenyerekre kenjük és felső lángon vagy grillsütőben pirosra sütjük. ... tovább
A laskára vágott káposztát babérlevéllel, néhány szem borssal, köménnyel és sóval ízesített vízben negyed órát főzzük, majd lecsepegtetve félretesszük. A burgonyát héjában megfőzzük és, megtisztítva, felkarikázzuk. A ... tovább
A burgonyát megmossuk, sós vízben héjában megfőzzük, meghámozzuk és hagyjuk kihűlni, majd durvára vágjuk, villával kissé szétnyomkodjuk úgy, hogy nagyobb darabok is maradjanak benne. A tojások sárgáját és fehérjét ... tovább
A felszeletelt tarja szélét bevagdossuk és gyengéden kiverjük. A zúzott fokhagymából, mustárból, olajból sóból és borsból készített péppel vékonyan bekenjük. A diszkoszt alufóliával és a baconszeletekkel kibéleljük. ... tovább
A csirkecombot kicsontozzuk és bőröstül ujjnyi csíkokra vágjuk. A megtisztított burgonyát uborkagyalun felszeleteljük. A káposztát néhány vágással rövidebbre daraboljuk. A hagymát finomra vágjuk. Végül a hozzávalókat egy nagy ... tovább
A felkockázott lábszárt süssük, fehéredésig, a felhevített olajban, majd lecsöpögtetve tegyük félre. A sütőzsiradékban, pirítsuk át, a félfőre vágott hagymát, a felkarikázott répát és a felkockázott zellert. Öntsük a ... tovább
A leveles tésztát késfok vastagságúra nyújtjuk, majd tíz centis szalagokra vágjuk. A tölteléket csíkok egyik hosszanti szélére halmozzuk, majd feltekerjük,úgy, hogy a hajtás alulra essen. Arasznyi darabokra vágjuk és kiflivé ... tovább
Cukkinis-sajtos egytál
1 fej hagyma, apróra vágva
2 nagy ek vaj
6-8 szelet bacon
1 ek friss rozmaring
3-4 kisebb krumpli (kb. 350 g), hámozva, kockára vágva
3 kis cukkini (kb. 450 g), kockára vágva
150 ml alaplé
45 g Cheddar sajt
a ... tovább
A kétféle lisztet összeszitáljuk, majd egy akkor tálba tesszük amelyben dagasztani is tudjuk. A közepébe mélyedét nyomunk és beleöntjük, a 3 deci langyos cukros vízben, felfuttatott élesztőt. A tetejére kevés lisztet szórunk és ... tovább