Két narancs héját reszeljük le, majd a levét facsarjuk ki. A narancslébe keverjük bele a mézet, a narancshéjat, a finomra vágott fűszereket, végül sózzuk, borsozzuk meg. A megtisztított garnélákat tegyük zacskóba és öntsük rá ... tovább
A sóval összeszitált lisztet, a kis darabokra vágott, hideg vajjal, gyors mozdulatokkal elmorzsáljuk, de készíthetjük késes robotgépben is. Azért kell gyorsan dolgozni, hogy a vaj ne olvadjon meg. Végül a tojássárgájával ... tovább
A tojásokat a tejszínnel, ízlés szerint borssal és sóval ízesítve habosra verjük. Olajjal kikent, sütőpapírral bélelt, lapra simítjuk,majd 200 fokra előmelegített sütőben, 8 percig sütjük. A sütőből kivéve néhány percig ... tovább
A bort, az epret és a cukrot felfőzzük. A nagyobb eperszemeket villával kissé szétnyomkodjuk, majd belekeverjük a zselatint. Langyosan a süteményre öntjük. ... tovább
A felhevített vaj-olaj keveréken a reszelt fokhagymát és a spenótot átpároljuk. Belekeverjük a fűszereket, a lisztet és a tojással elkevert tejfölt. Jól elkeverjük, majd forrásban lévő vízben kifőzzük. Tálalhatjuk önmagában, ... tovább
A burgonyát kis kockára vágjuk és bő olajban aranybarnára sütjük. Közben a felhevített olajban az apró kockára vágott csirkemellet pirosra sütjük, közben sóval borssal, a zúzott fokhagymával és csipetnyi szerecsendióval ... tovább
A tojásfehérjét, csipetnyi sóval verjük félkeményre, majd hozzáadva a cukrot, verjük tovább, amíg kemény habot nem kapunk. Szebb színe lesz a tésztának, ha barna cukrot használunk. Óvatosan szitáljuk bele a lisztet, majd forgassuk ... tovább
A liszt közepébe csináljunk mélyedést, öntsük bele a decinyi langyos vízzel és a cukorral elkevert élesztőt. Hagyjuk felfutni, majd a sót és az olívaolajat hozzáadva kezdjük tésztává gyúrni. A végére, összesem kb. 3.5 deci ... tovább
Egy tálba tettem a lisztet, sót, tojásokat, a 2 ek cukrot, tejet és vanília kivonatot, az egészet mixerrel összekevertem 1-2 percen keresztül. Amikor szép simára elkeveredett az egész, félretettem és előkészítettem a gyümölcsöket, ... tovább
Elővettem egy nagy tűzálló tálat és először beletettem a lecsöpögtetett kukoricát. Jamienek igaza van, a friss sokkal jobb, mint a konzerv, de momentán nincs friss. A vajbab konzervet is lecsepegtettem, a felét villával ... tovább