A csirkemellet vékony csíkokra vágtam, lehet marha vagy sertéshúst is használni. A leturmixolt pácot beleöntöttem egy tálba és hozzáadtam a csirkemellet. Összekevertem és hagytam pácolódni egész délután a hűtőben, de lehet ... tovább
Két evőkanál olajon, pirítsuk meg, az apróra vágott hagymát. Süssük át rajta, a kis kockára vágott csirkemellet, majd ha mindenhol kifehéredett, adjuk hozzá a felszeletelt kolbászt. Amikor a kolbász zsírja elkezd kisülni, keverjük ... tovább
A húsféléket kétszer megdaráljuk, majd jól átgyúrjuk a reszelt vöröshagymával, a zúzott fokhagymával, a borssal és a sóval. Két órára tegyük a hűtőbe pihenni. A lisztet szitáljuk össze egy kávéskanál sóval és gyúrjuk ... tovább
A lisztből, a tojásból, némi sóval, kevés víz hozzáadásával tésztát gyúrunk, majd késfok vastagságúra nyújtjuk. Pohárral kiszaggatjuk és kanálnyi tölteléket teszünk bele. A tészta szélét ujjunkkal megvizezzük és félbe ... tovább
A felhevített olajon átsütjük a felkockázott bacont, rádobjuk a finomra vágott hagymát és a zöld, csípős paprikát. Összesütjük, majd a centisre metélt csirkemellet enyhe pirulásig kevergetjük rajta. Felöntjük a paradicsomlével, ... tovább
A bacont és a sonkát vágjuk apró kockára, majd az olajban süssük zsírjára. A pörcöt tegyük félre. A zsiradékba öntsük bele az ujjainkkal szétpréselt paradicsom konzervet, a paradicsompürét, a zúzott fokhagymát és a finomra ... tovább
A szalonnát apró kockára vágom, majd kis lángon, zsírjára sütöm. A pörcöt, beáztatott római tálba szórom. A sózott, borsozott húst, a zsiradékban fehéredésig sütöm, majd a szalonna pörcre fektetem. A sütőzsiradékban ... tovább
A felhevített olajban kevergetve fehéredésig sütjük a darált marhahúst. Ha morzsás lett az állaga, hozzáadjuk az apróra vagdalt hagymát, paprikát és a chilit. Pár perc kevergetés után, beletesszük, a kézzel szétnyomkodott, ... tovább
A finomra vágott szalonnát a felhevített olajon megpirítjuk, belekeverjük a félfőre vágott hagymát, a fűszereket és összesütjük. Elkeverjük benne a leöblített babot és, mindig csak kevés vizet adva hozzá, egy óra alatt, ... tovább
Tisztítsuk meg a báránycombot a hártyáitól és mérjük le. a vékony csíkokra vágott fokhagymával tűzdeljük meg, majd hintsük be sóval és a paprikával. A többi hozzávalóból keverjünk tésztát, annyi liszttel, hogy sűrű ... tovább