A csülköt kicsontozzuk és lebőrözzük. A bőrt tegyük el mélyhűtőbe, jó lesz kocsonyához. A húst nagyobb, kb. tenyérnyi darabokra vágjuk. A zöldségeket apró kockára metéljük. A felforrósított olajon a sózott, borsozott ... tovább
A zöldségeket hosszú vékony csíkokra vágjuk. A tököt legyaluljuk, de a legegyszerűbb gyalulva venni. Majd a hagyma kivételével egy pillanatra forrásban lévő vízbe mártjuk és lecsepegtetjük. Négy alufólia lapot kiterítünk. ... tovább
A mogyorót szárazon pirítsuk meg és daráljuk le. 30 dekát tegyünk félre. A többit a liszttel és a sütőporral keverjük el. A tojások sárgáját keverjük ki a cukorral, fehéredésig, majd keverjük bele a mogyorós lisztet. A csipet ... tovább
A csirke alsócombokat jól megmossuk és leszárítgatjuk. Ha nem szeretjük, a bőrét húzzuk le. Sózzuk meg, hagyjuk állni kis ideig, majd töröljük szárazra. Először lisztben, utána kevés sóval felvert tojásban, végül ... tovább
Igazi kukorica tortillát, csak ebből, a különlegesen előkészített, lisztből készíthetünk. Magyarországon is beszerezhető. A lisztet összeszitáljuk a sóval, majd fokozatosan keverjünk hozzá, két, két és fél deci vizet. Sima, ... tovább
A hátszínt annyi időre tegyük a mélyhűtőbe, hogy kissé megdermedjen, majd vágjuk vékony szeletekre és a szeleteket vágjuk ujjnyi csíkokra. Az egyik lime héját és a gyömbért reszeljük le, a lime levét csavarjuk ki és keverjük ... tovább
A gombát vékony szeletekre vágjuk, majd a felforrósított olajban addig pároljuk, amíg a levét elfövi. Közben ízesítjük sóval, borssal, zúzott fokhagymával. Amikor elkészül beleforgatjuk a spenótleveleket és pároljuk, amíg ... tovább
A csirkét (olyan másfél kilós legyen) daraboljuk fel, a bőrét ízlésünk szerint távolítsuk el. A szalonnát vágjuk kockára, a hagymát félfőre. A szalonnát süssük pörcösre, majd szedjük ki a zsírból és tegyük mélyebb ... tovább
A feldarabolt nyulat sózzuk és borsozzuk meg. A vaj felében süssük hirtelen barnára, ekkor adjuk hozzá a hagymát és a kakukkfüvet. Rövid párolás után, öntsük le a pálinkával és gyújtsuk meg. Ha a lángok kialszanak adjuk hozzá ... tovább
Az érlelt hátszínt hártyázzuk le, majd a felhevített olajon süssük körbe, mindenhol kissé barnás legyen. Hagyjuk pár percig pihenni, majd sózzuk meg és szórjuk rá a fűszerkeverék felét. A nagyobb darabokra vágott zöldségeket ... tovább