A kétféle túrót és a langyos vajat, elkeverjük, majd beleforgatjuk a vékony csíkokra vágott medvehagymát, szezonon kívül, újhagymával is készíthetjük. Óvatosan sózzuk, borsozzuk, majd a fél centi vastagra kinyújtott tésztára ... tovább
A szalonnát apróra vágjuk, majd zsírjára sütjük. AS finomra metélt hagymát átpirítjuk rajta. A néhány metszéssel, feldarabolt, káposztát és a fűszereket hozzáadva összeforgatjuk, majd a barnasörrel felöntve puhára pároljuk. A ... tovább
A lisztből és a vajból elveszünk egy keveset, majd a kevés liszttel az apróra vágott aszalt szilvát összeforgatjuk. Némi vajjal, kikenjük a sütőedényt és liszttel meghintjük. A héjas mandulát, liszt finomságúra daráljuk, ... tovább
Két evőkanál olajban elkeverjük a zúzott fokhagymát és a fűszereket. A forrásban lévő alaplében a csíkokra vágott répát két percig, a hasonlóan vágott cukkínit egy percig főzzük, majd, lecsepegtetve, félre tesszük. A sonkát ... tovább
A burgonyát hájában puhára főzzük, de használhatunk maradék főtt burgonyát is, majd apró kockára vágjuk. Felcsíkozzuk a kétféle paprikát és retket, a virslit vékony karikára vágjuk. Kevés vízben, forralva, feloldjuk a ... tovább
A lapockát ledaráljuk. A sajtokat lereszeljük. A lecsepegtetett gombát apróra vagdaljuk.
A hozzávalókat összekeverjük és olajjal kikent morzsával kihintett tepsibe simítjuk. Fóliával tepsit szorosan befedjük, majd egy nagyobb ... tovább
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi olajjal kikenünk egy tepsit, beleterítjük a ... tovább
Az újhagymát megtisztítjuk és félbe vágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. Kiskanálnyi sóval elkeverjük és kicsit állni hagyjuk. A szardíniakonzervet, az olajával együtt, villával áttörjük. Hozzákeverjük a langyos vajat, a ... tovább
A savanyúkáposztát, ha szükséges átmossuk, majd lecsepegtetjük. Néhány vágással rövidebb szálakra vágjuk. A lilahagymát finomra aprítjuk és kevés sóval átforgatva állni hagyjuk. Az olajba ropogósra sütjük a vékonyra szelt ... tovább
A felszeletelt sertésszüzet a tenyerünkkel kiveregetjük, megsózva, megborsozva meghintjük fátyolnyi liszttel. 2 evőkanál felhevített olajban mindkét oldalukat pirosra sütjük. A húst kivesszük és melegen tartjuk. A sütőzsiradékhoz ... tovább